Sok helyen emlegetik január 9-ét Quitter’s Day-ként: azt a napot, amikor az újévi fogadalmak nagy részét feladják. A gyakran hivatkozott „80%”-os arányt és a pontos dátumot nem tudom hiteles forrásból ellenőrizni, de a jelenség ismerős – talán túlságosan is.
Az év eleje sokakban indít el egy belső számvetést.
Megállunk egy pillanatra, ránézünk arra, ami mögöttünk van, és arra is, amit magunk előtt szeretnénk látni. Természetes igény jelenik meg a tervezésre, az újragondolásra, arra, hogy tudatosabban alakítsuk a következő időszakot.
Amikor azonban előre tekintünk, érdemes nem az év végi eredményekből kiindulni, hanem abból, hogyan működünk a mindennapokban. A hosszú távon fenntartható előrelépés nem egyszeri döntésekből, hanem ismétlődő mintákból épül fel. Abból, amit újra és újra megteszünk – vagy éppen elmulasztunk.
A tervezés ezért nem pusztán célkitűzés.
Sokkal inkább választás.
Döntés arról, minek adunk teret, mire fordítunk időt és energiát, és miről mondunk le azért, hogy az új irány valóban meg tudjon jelenni a működésünkben. Ez a szemlélet segít abban, hogy a változás ne plusz teherként, hanem átgondolt átrendeződésként jelenjen meg.
A fejlődés ritkán lineáris.
Lesznek megtorpanások, kimaradások, újrakezdések. A kérdés nem az, hogy ezek megjelennek-e, hanem az, hogyan viszonyulunk hozzájuk. A fenntartható működés nem a hibátlan megvalósításról szól, hanem arról, hogy képesek vagyunk visszatérni ahhoz, amit fontosnak tartunk.
És itt kapcsolódik be igazán a „Quitting Day” gondolata.
Nem azért adjuk fel, mert gyengék vagyunk.
Hanem mert eredményekben gondolkodunk, nem szokásokban. Mert egyszerre túl sok mindent akarunk megváltoztatni. Mert nem számolunk azzal, hogy az élet nem fog „megnyugodni” csak azért, mert mi most változtatni szeretnénk.
Néhány szempont, ami segíthet ma nem feladni, hanem újragondolni:
1. Új csak akkor fér be, ha valami más kimegy
Az időnk, az energiánk és a figyelmünk véges. Amikor új szokást vezetnénk be, valójában cserét hajtunk végre. Ha valami újat választasz, valami másnak mennie kell. Nem azért, mert rossz volt – hanem mert nincs helye mindennek egyszerre.
2. A folytonosság fontosabb, mint a tökéletesség
Egy szokás nem attól bukik el, hogy kimarad egy nap, hanem attól, hogy ezt kudarcként értelmezzük. A működő elköteleződés nem azt mondja: „soha nem hagyom ki”, hanem azt: „ha kimaradt, visszatérek”.
3. Egyszerre csak egy dolgon érdemes változtatni
A túl sok cél nem gyorsítja a fejlődést, hanem szétforgácsolja a figyelmet. Egyetlen stabilan beépült szokás többet ér, mint több lelkes, de rövid életű próbálkozás.
4. A problémamentes időszak nem cél, hanem illúzió
Mindig lesznek nehézségek, váratlan helyzetek, túlterheltség. A kérdés nem az, hogy eltűnnek-e, hanem hogy működünk-e mellettük. A probléma nem kivétel, hanem az alapállapot része.
Ezért ma talán nem az a legfontosabb kérdés, hogy
„Miért nem vagyok elég kitartó?”
Hanem inkább ez:
Mit tudok hosszú távon fenntartani – a valóságos életemben, nem egy ideális verzióban?
💭 Neked mi segít abban, hogy ma még ne add fel, és tovább dolgozz a céljaidért, vágyaidért?
Egy ember?
Egy emlékeztető arra, miért indultál el?
Vagy annak elfogadása, hogy nem tökéletesen kell csinálnod – csak folytatnod.
